Betöltés...

Az edelényi kastély felújítása és a – ma már hivatalosan is védett történeti kertként nyilvántartott – kastélysziget revitalizációja során egyaránt kiemelten fontos szempont a fenntarthatóság, mind környezeti, mind pénzügyi értelemben. Mindkét célt egyaránt szolgálja az, hogy a kastély fűtését talajhő hasznosításával oldják meg.

A Kárpát-medencében, különösen hazánk területe alatt a földkéreg vékonyabb, ezért a geotermikus adottságaink kedvezőek. A földhő kinyerésének egyik módját talajszondás hőszivattyús eljárásnak nevezik, amelynek során a föld hője által felmelegített vizet használják az épületek fűtésére, majd ez a víz újra visszakerül a föld melegebb talajába, ahol a földhő ismét felmelegíti - és ez a folyamat ismétlődik újra és újra.

A földhő által felmelegített vizet így sokkal kevesebb energia felhasználásával - tehát sokkal olcsóbban és sokkal kisebb környezeti terhelés mellett - lehet fűtővíz hőmérsékletűre melegíteni. A kastély fűtési költségeinek csökkentése a beruházás pénzügyi fenntarthatóságát szolgálja, és lehetővé teszi, hogy a kastély a téli hónapokban is fogadhassa a látogatókat.

A kastély talajhő-hasznosító rendszerét két önállóan működtethető hőszivattyús rendszer alkotja. A két rendszer 60-60 darab, egyenként 100 méter mélységű, duplahurkos szondával rendelkezik. A szondarendszer telepítésére kijelölt terület a kastély északi előudvara volt, mivel ezen a területen régészeti leleteket nem valószínűsítettek a szakemberek.